Honnan tudjuk, hogy a felhasználók 71%-a a papír kéztörlőt választja szívesebben? A koronavírus járvány kezdete óta számos mindenen kellett változtatnunk a hétköznapjainkban. Többek között olyan szokásainkon is, melyek a higiéniát érintik. Ezek ugyanis még az eddigieknél is hangsúlyosabbá váltak. Nem véletlen, hogy kutatást is készítettek a szokásinkról és preferenciáinkról, melyből többek között kiderül a fenti adat is.

 

Sokat változtak a szokásaink

Ma már jól láthatjuk, hogy valószínűleg hosszabb ideig velünk marad a covid-19 vírus, mint azt szeretnénk. Épp ezért azok a változások, melyeket az egyik napról a másikra eszközölnünk kellett, jó eséllyel továbbra is életünk részei maradnak. Míg korábban kevésbé figyeltünk oda bizonyos szituációkban, most sokkal elővigyázatosabbak vagyunk.

Ma már sokszor nem ölelkezünk olyan önfeledten, de még azt is átgondoljuk, hogy kivel és hogyan fogjunk kezet. Vagy azon jár az agyunk, hogyan tudnánk megúszni bárminemű érintkezést egy kilinccsel, egy kapaszkodóval, liftgombbal stb.

Emellett sokkal sűrűbben keressük a kézmosási és kézfertőtlenítési lehetőségeket. A United Minds és a CINT 2021-es felméréséből az is kiderül, hogy a felhasználóknak nem mindegy, hogy a kézmosást követően szárítót vagy kéztörlőt használnak.

 

Kézmosás után papír kéztörlőt szeretnénk

Az Essity Essentials Inittiative felmérése során 15 országból kérdeztek meg több mint 15.000 embert. A válaszokból kiderül, hogy a koronavírus járvány hatására több mint negydedével nőtt a rendszeresen kezet mosók száma, és az is, hogy a napi átlagos 8 helyett 10-re nőtt a kézmosások száma. Ráadásul a munkáltatók felé is emelkedtek a higiéniai elvárások, ugyanis a válaszadók háromnegyede szerint a munkaadónak plusz takarítási ciklusokat kell beiktatnia a vírushelyzet miatt.

De az sem mindegy, hogy mivel szárítjuk meg a kezünket a kézmosást követően. A már említett 2020-as United Minds és CINT által elvégzett felmérés során a megkérdezettek 75%-a szerint higiénikusabbak a papír kéztörlők, mint a kézszárítók. Ebben egyébként általános az egyetértés a szakértők és a tudósok körében is. A válaszadók 71%-a ennek megfelelően el is várja, hogy a mosdókban papír kéztörlő is legyen, ne csak kézszárító.

Ha az ön cégénél is ilyen magas igény mutatkozik rá, akkor mindenképp nézzen szét a Tork papír kéztörlőink és adagolóink között, ahol garantáltan megtalálja az igényeinek legjobban megfelelő megoldást.

 

A vendégek és a munkaerő megtartását is befolyásolhatja

A vállalatok számára is nagyon fontos, hogy higiéniai szempontok szerint is megfeleljenek a belső és külső igényeknek egyaránt. Érdekükben áll az alkalmazkodás, a vendégeik és munkavállalóik számára is a megfelelően higiénikus környezet biztosítása.

Ha egy cég nem figyel erre, az nagyon rossz üzenetet hordoz magában amellett, hogy egészségügyi szempontból is aggályos. Minél több a covid-19-hez hasonló vírus jelenik meg, vagy ez minél tovább marad velünk, annál fontosabb lesz ez a terület. Sőt akár munkahely váltás során is komoly szempont lehet a higiéniai feltételek megléte, vagy azok hiánya.

Emellett természetesen a forgalmasabb mosdókban sem mindegy, hogy milyen feltételek biztosítottak a vendégek számára. A higiéniai szempontok mellett az időspórolás is a papír kéztörlők felé billenti a mérleg nyelvét.

Valamint az adagolók utólag is anélkül beszerelhetőek, hogy áramforrást kellene számukra biztosítani. Ez egy kézszárító esetén nem ennyire egyszerű. De ahol már vannak felszerelve, ott is érdemes a papír kéztörlő adagolókat is feltenni, hogy mindenki számára adott legyen a választás és a higiénikusabb kézszárítás lehetősége.

Nézze meg a kínálatunkban található Tork papír kéztörlőket és adagolókat, és válasszon igényeinek megfelelően!